5. fejezet

Lothlórien, a szerelem országa

Líndal teljesen lefáradva cipelte az ölében a tünde lányt. Boldog volt, mert megmenekültek, és mert karjaiban tarthatta szerelmét. Csak egy baj volt ebben: Lúthien arca vészesen sápadt. Közel járt a halál.
Angrod, és Legolas hamar visszarohantak a kapuhoz. A tünde nagyon gyorsan haladt, és Angrod is, annak ellenére, hogy ember. Angrod amint odaért Líndalhoz, egyszerűen megölelte társát.
- Na mi van te hős! - mondta boldogan az "ölelés" közben.
- Áu! - kiáltott fel a féltünde, mert a testét sebek borították.
- Ne haragudj... - felelte mosolyogva a halandó, és elengedte szövetségesét. - Csak örülök, hogy életben vagytok!
- Én is.
Líndal még Angrod ölelése előtt letette Lúthient. Ahogy Legolas odaért, csak az ölébe vette a lányt, és visszaindult. Angrod, és Líndal furcsán nézett rá.
- De tulajdonképpen hogyan menekültetek meg? - kérdezte kíváncsian Angrod.
- Ha Lúthien jó kezekben lesz, akkor elmesélem. Most sietnünk kell! Az arca egyre sápadtabb... lassan elhagyja az élet.
Líndal, és Angrod elindult Legolas után, közben beszélgettek.
- Szereted? - kérdezett rá Angrod.
- Az nem tartozik rád!
- Vald be Líndal! Valahogy a tündék mindig megbabonáznak...
- Jól van. Igen szeretem, na és?
- Na és?! Úgy látom, hogy Legolashoz is vezet egy-két szál...
- Tudom Angrod...- sóhajtott Líndal. - Tudom.

Amint Legolas, és a többiek visszaértek, Nessa, és Éamané boldogan fogatta őket. Addig a percig, amíg Éamané meg nem látta Lúthient Legolas kezében.
- Készülődjetek! Azonnal indulunk! Napnyugtára Lothlórienben kell lennünk! - adta ki a parancsot Legolas. - Gyorsan kell haladnunk. Az út során orkokkal is találkozhatunk, és Lúthien élete is a kezünkben van!
Legolas odament Éamanéhoz.
- Most nem tudlak vinni Éamané. Lúthient kell vinnem.
- És Líndal?! - morgott a tünde. - Líndal nem tudná vinni Lúthient?!
- Líndal ki van merülve. Jó hogy össze nem esik. Ha akarod, Angrod majd visz téged. - mondta Legolas, és elindult.
- Nem szükséges! Rá tudok állni! - morgott tovább Éamané, majd ő is elindult.
Nessa odament Éamanéhoz, Líndal pedig Angrodra támaszkodva vonult végig a Lórienhez vezető tisztáson.

Minden úgy történt, ahogy Legolas mondta. Napnyugtára már Lothlórien erdejében vándoroltak. Innentől már Nessa vezetett. Csakis ő ismerte (közülük) a város titkos bejáratát. Ugyanis Lothlórien egy magas fán állt. Az ott lakó tündéket is ezért nevezték a fák népének. (Amíg Nessa távol van, húga kormányozza a várost).
Már nagyon közel jártak a bejárathoz, amikor váratlanul egy sereg jelent meg előttük. Vezetője, az Aranyerdő határainak őrzője, Haldír volt. Nagy hírű, bátor tünde volt, ki mindig segítette, és támogatta az embereket. Nemesi származása, és nagy szíve miatt, Galadriel neki ajándékozta leánya kezét. (Ezt persze Nessa tudta nélkül tette). A két fiatal mindig is jó barátságban volt egymással, ezért döntött így Lothlórien úrnűje. Mindenképp meg akarta akadályozni, hogy nagyobbik lánya egy halandóhoz menjen feleségül.
Haldír odalépett a vándorokhoz.
- Kik vagytok? És mit akartok Lothlórienben? - kérdezte komolyan a tünde.
- Csak úgy gondoltam, hogy haza jövök. - válaszolta Nessa szemébe húzott csuklyával.
Haldir megfogta csuklyáját, és lehúzta. A lány mosolyogva nézett rá, s kissé balra fordította fejét.

-         Nessa! – kiáltotta az eddig komoly tünde, és megcsókolta a lányt.
Nessa az első pillanatban nagyon meglepődött, de aztán hagyta magát. Eközben Angrod dúlt-fúlt a méregtől. Teljesen féltékeny volt a férfira. Majdnem odament hozzá, hogy ellássa a baját, amikor Líndal kiáltott fel, mert a halandó elvette a kezét, amivel megtámasztotta a sebesültet. Így Líndal a földön kötött ki. Persze Angrod azonnal felsegítette.
Nessa a különleges üdvözlés után megszólalt:
- Haldir! Ennek a lánynak sürgős ellátás kellene! - mutatott Lúthienre.
- A leggyorsabb embereimmel fogom felvitetni! - felelte a férfi, és odaszólt két tündének.
A katonák kivették Legolas kezéből a lányt, és előrerohantak.
- Lúthien! - kiáltott aggódva Líndal.
- Nyugodj meg! Jó kezekben van. - nyugtatta meg Nessa, és odament Haldir mellé, hogy felvezessék a csapatot. Közben beszélgettek. Legolas maga mellé húzta Éamanét, hogy rá támaszkodjon. Líndal is Angrodra támaszkodva haladt, de a halandó nemigen figyelt rá. Egyre csak durrogott:
- Hogy merészeli megcsókolni?! Semmi köze nincs hozzá!
- Szerintem barátok. - mondta Líndal.
- A barátok nem így üdvözlik egymást! Lúthien nekem azt mondta, hogy nincs kedvese! - morgott Angrod.
- Nincs is! Lehet, hogy több mint barát, de lehet, hogy nem akkora, mint egy férj...
- Vagyis? - érdeklődött a halandó.
- Vagyis hogy szeretők.
- Mi? Szerinted szeretők? - kérdezte idegesen Angrod, és mérgében megszorította a féltünde karját.
- Héé! Nyugodj meg! Még le kell vágni a karomat, annyira megszorítottad!
- Ne haragudj... Csak nem értem ezt az egészet!
- Kérdezz rá. - válaszolta olyan "nem érdekel" formával Líndal.
- Majd esetleg...később... De akkor is! Hogy engedhette, hogy megcsókolja az én jelenlétemben?!

- Szerintem túlreagálod. - mondta Líndal.
- Túlreagálom? Te mit tennél, ha meglátnád Legolast, és Lúthient együtt?! - Líndal mérgesen nézett. - Inkább meg se kérdezem...

Hamar felértek Lothlórienbe. Gyönyörű látvány tárult eléjük.
Mindenhol virágok tündököltek, madarak repkedtek, melyek a fa magas lombjaiba építették fészküket. Lothlórien tündéi boldogok voltak, de mégsem annyira, mint azelőtt. Ugyanis rájöttek arra, hogy a világ változóban van, és ezért már nem sok időt tölthetnek Középföldén. Az érzés, hogy számukra Középföldén beköszöntött az ősz, a fegyverek és a páncélok díszítésében jelent meg leginkább, de már kezdett az épületekében is. Korábban még az aranyat is tavasz-zöldre színezték, és nagy szeretettel alkalmazták a rügy, és bimbómintákat, a Harmadkorban azonban szinte minden tárgyuk az avart, a lenyugvó napot, az aranysárgává és barnává váló erdőt idézte. Falaik is elvesztették sokszínségüket, de még mindig látszott, hogy Lothlórien egy gyönyör, és igen érzelmekkel teli város. Azt beszélik, hogy a párok mindig itt találnak egymásra. Itt találkozott Galadriel úrnő jelenbeli férjével, Celebornnal is. Megszületett első gyermekük Nessa, majd második gyermekként Glinória. Most a tünde lakók azt várják, hogy Nessa is megismerkedjen jövendőbelijével...

Nessa amint újra otthon volt, rögtön kezébe vette az eseményeket. Mindennel ellátta a fáradt társait, és bekötöztette Líndal sebeit. Találkozott húgával Glinóriával, majd ezek után elrohant egy elegáns szobába, ahol Lúthien feküdt. Még mindig nem tért magához.
- Mindennel ellátták, de mégis nehezen gyógyul... - mondta suttogva Nessa. - Biztosan előbb kellett volna ellátni...
Nessa csak ott ült a tünde ágya mellett, és azon gondolkozott, hogy Haldir miért csókolta meg őt. Ráadásul Angrod szeme láttára...
Kopogtattak az ajtón. Líndal jött be, hogy megnézze, mi van a szerelmével.
- Még mindig nem tért magához? - kérdezte kedvesen, és leült az ágyára.
- Nem. - válaszolta Nessa. - Sokkal súlyosabb a helyzet, mint gondoltam...
- Majd én itt maradok vele. - felelte aggódva a férfi, és Lúthien arcára tekintett.
Még mindig szép volt, de volt egy-két horzsolás rajta. Líndal most értette meg igazán, mennyire fontos neki a lány.
- Jól van. - mondta Nessa, és az ajtó felé indult. Még mielőtt kilépett volna, feltett egy kérdést: - Nem tudod, hol van Angrod?
- Ha jól emlékszem azt mondta, hogy körül kell néznie.
Nessa bólintott, és kiment. Nem értette, hogy miért kell Angrodnak "körül néznie" de azért ő is elindult, hogy megkeresse a halandót.

Nessa csak sétált a tündék házai között, de sehol se látta a halandót.
"Egy ember nem tűnhet el csak úgy a tündék között..." - gondolta, majd eszébe jutott, hogy meglátogatja barátnőjét, Rivianét. Hamarosan el is ért a leány házához. Bekopogott, de senki nem felelt, majd kisvártatva belépett a az ajtón. Senkit sem látott. Úgy gondolta, hogy talán a hátsó szobában van, és nem hallotta a kogogtatását. A szoba ajtajához lépett, és benyitott. A tünde nő nem volt egyedül. Éppen Angrod ölében ült, a halandó meg csókolgatta. Nessa nagyon ideges lett.
- Angrod!! - kiáltott fel a lány. - Mit képzelsz magadról! Hisz Rivianénak férje van!
Angrod abbahagyta a csókolgatást, és elengedte a nőt.
- Meg neked is van... - kiáltozott Nessa, de egy pillanatra elhallgatott. - Csalódtam benned. - hajtotta le a fejét a tünde, és elrohant. Angrod próbálta utol érni, de nem sikerült. Közben egyre csak a lány után kiáltozott.
- Várj Nessa! Megmagyarázom! Várj!
- Hiába... - egyre csak ezt mondogatta. - Most már semmi esélyem...

Nessa csak rohant, és nem nézett hátra. Az lett volna a legjobb, ha beszélhetne valakivel, de sajnos Éamané nem kapható erre. Így hát bement Lúthienhez. Líndal még mindig ott volt mellette. Lúthien még nem tért magához, de Nessának jól esett volna, ha kiöntheti a szívét... még ha nem is hallja, de azért beszélhet. Nagyon szomorúnak látszott.
- Fogadok, hogy az a perverz Angrod megint egy nővel volt... - szólalt meg Líndal. Nessa nagyon elcsodálkozott.
- Tudod... amikor az a Haldir megcsókolt téged, nagyon féltékeny volt. Most szerintem csak le akarta vezetni a feszültséget.
- Egy másik nővel?! Nem értem az embereket...
- Én se nagyon... ahhoz képest, hogy félig ember vagyok. - nyugtatta a tündét Líndal. - Egy biztos. Angrod szeret téged. És ezt ki is mutatja... a maga furcsa módján.
- Köszönöm Líndal. Igazi barát vagy. - mondta Nessa, és megölelte a féltündét. Líndal kicsit kipirosodott zavarában, és megszólalt: - Igen?
- Igen. - felelte, és kiment. Az ajtóban Haldir kapta el.
- Nessa beszélhetnék veled? - kérdezte a férfi.
- Persze. - válaszolta, és elmentek Lothlórien egyik ligetébe.
Gyönyörű táj volt. Egy kis tünde fából faragott pad állt középen, azt pedig fák vették körül. Mindent aranysárga szín vett körül. Minden olyan volt, mintha aranyból készült volna. Nessa és Haldir leült a padra. A tünde férfi megfogta a lány kezét.
- Azért akartam beszélni veled... mert egy fontos dolgot kell mondanom... - mondta kedvesen. Nessa egyre zavarban volt.
- Ugye mi mindig is barátok voltunk... - Nessa bólintott. - de én, miközben felnőttünk, egyre többet kezdtem el érezni irántad... többet, mint a felebaráti szeretetet. Ennek köszönhetően édesanyád egy nagy ajándékot adott nekem, ami örök életre szól.
- És mi lenne az?- kérdezte értetlenül Nessa.
- A kezed. A kezedet adta nekem. Ezért csókoltalak meg, amikor megláttalak. Tudom kissé váratlanul ért. Ne haragudj, de Te már a jegyesem vagy.
- Mi? - pattant fel a tünde lány. - Én nem mehetek hozzád...
"Anyám biztosan előre látta a jövőt... meg akarta akadályozni, hogy egy emberhez menjek feleségül..." - gondolta. Haldir is felállt, és újra megfogta a lány kezeit.
- Mi? Miért nem?- nem értette miért nem szeretne hozzámenni Nessa. -Talán ennyire utál?!- gondolta
- Mert... mert mást szeretek. - válaszolta, és elfordult. - Már másnak adtam a szívem.
- De miért? Nem vagyok elég jó neked? - kérdezte egyre zavartabban. (egy tünde nem ideges)
- Nem erről van szó... mást szeretek. De ettől még ugyanolyan barátok lehetünk! - mondta a lány, és a tünde vállára tette a kezét. A férfi megrázta fejét, és Nessa kezével nem törődve elviharzott. Nessa meglepődve állt ott percekig. Azt gondolta, hogy itt az ideje, hogy tisztázza a dolgokat Gondor királyával.
A gyűrű felfedezett valamit. Valakit, aki könnyen befolyásolható. Haldiron igen eluralkodott a harag, amikor Nessa elutasította. Már kezdte a befolyását, hogy megfertőzze a tünde elméjét. Tudta, hogy ezzel, sikerrel járhat...

Már késő este volt. Líndal még mindig ott ült Lúthien ágyán, egyre elkeseredettebben. A Hold magasan járt. Teljes csend borította Lothlórient. Líndal már egyre álmosabb lett, amikor váratlan dolog történt. Lúthien kinyitotta tengerkék szemeit. Észrevette a maga mellet ülő Líndalt, akin nagy kötések voltak.
- Lúthien... - mondta halkan Líndal. - Felébredtél? - kérdezte boldogan.
- Líndal! - kiáltotta Lúthien, és egy határozott mozdulattal megölelte a féltündét. - Nem esett olyan komoly bajod, ugye? - kérdezte aggódva.
"Milyen édes... - gondolta Líndal. - Most ébredt fel, majdnem meghalt, és miattam aggódik..."
- Semmi bajom... az a lényeg, hogy még időben megmenekültünk a halál elől. - mondta a férfi.
- Kérlek, mondj el mindent! Nem emlékszem semmire.
Líndal elmesélte, hogy meglőtték, és szinte a halálból menekültek meg.
- Ezek szerint megmentettél engem... - mondta a féltündének dőlve Lúthien.
- Nem olyan nagydolog... - felelte zavarában a férfi.
- Dehogynem! Neked köszönhetem az életemet... ha te nem vagy ott, én...
- Én mindig veled leszek... tudod, most felfedeztem egy dolgot... nagyon fontos vagy nekem... az életemnél is fontosabb. - mondta halkan, és egyre közelebb hajolt a lányhoz. Lúthien szíve egyre hevesebben vert.
- Öhm... én is... én is így érzek...- mondta halkan a lány.
Líndal rámosolygott, és már csak pár centi választotta el őket egymástól.
- Te mentettél meg engem?- kérdezte a lány.
- Ááá... nem csak az én érdemem... az is fontos volt, hogy időben ideérkezzünk! Meg ezek a tündék nagyon jól értenek a gyógyításhoz...
- Elég!- mondta a Lúthien, és hirtelen megcsókolta.
Líndal először meglepett volt, de aztán visszacsókolt.

Legolas és Éamané Lothlórienben üldögéltek, egy ház előtt.
- Lúthien máris halálos sérülésre tett szert. Mi lesz, ha még nehezebb lesz az utunk? Még csak az elején vagyunk...- pampogott a lány.
- Ugyan, Éamané! Bármelyikünkkel megeshetett volna.
Éamané nem szólt. Nem akarta tovább húzni a Lúthienes-kérdést, és inkább hagyta.
- Jól van a bokád?- kérdezte Legolas.
- Igen... már jobban.
A távolba néztek, nem nézték a másikat. Zavarban voltak, és nem mertek a másik szemébe nézni.
- Nagy utunk lesz még. Nagyon veszélyes. Mordorig eljutni... nem lesz könnyű.
Legolas bólintott.
-Nézd, Éamané...- kezdte.
A lány még mindig a távolt fürkészte, ahogy a tünde is.
- Te egy igazán különleges nő vagy számomra.
Éamané zavarba jött.
- Ö...
- Különleges, mert senki nem látja azt a tündét benned, amit én.
A lány arca egyre vörösebb lett...
- És nem akarom, ha félreértenéd a dolgot.
- Hogy... hogy mi?- kérdezte félénken a lány.
- Én... Bakacsinerdő hercege vagyok. És tudod, ahogy itt, Lothlórienben is, nálunk is hagyomány, hogy saját népünkből választunk feleséget.
A tündelány alig tudott szóhoz jutni.
- Nem hiába kellett volna Nessának is figyelmeztetni erre Angrodot. Most igazán tisztázniuk kell egyet s mást. Nessa akármit mondhat, nem választhat más népből férjet, főleg nem egy embert.
Éamané bólintott.
- Nem akarlak hiú ábrándokba csalni... Túl fontos vagy nekem. Nem akarlak megbántani, és nem akarom, hogy csalódnod kelljen.
- Értem.- nézett ismét a távolba a lány.
Éamané csalódott. Rosszul érezte magát ettől a ténytől. Tudta, hogy Legolas nem tehet róla. De titokban reménykedett, hogy az út során összerázódik vele...
"Nem akarja, hogy csalódás érjen... Nem akarja, hogy szenvedjek... Milyen kedves, hogy így aggódik értem!"- gondolta, és hirtelen felé fordult, és megölelte.
Legolast váratlanul érte- főleg azért, mert az előbb beszélt neki erről.
De Éamané ujján a Narya, amint Legolast ölelte, hirtelen vöröslő fényben kezdett izzani. Éamané nem tudta, hogy a Narya olyan erővel bír, hogy bármely ember vagy tünde szívében felébreszti a lángot, bármi legyen is az.
Legolas szívében pedig az Éamané iránt érzett szerelme volt az a láng, amit eddig elfojtott, és nem hagyta, hogy kitudódjon. Legolas hirtelen másnak érezte magát: csak egy dolgot akart, megszerezni Éamané szívét.
Hirtelen megcsókolta. A tündelány pedig nem ellenkezett, titokban ő is ezt szerette volna. Legolas és Éamané a Gyűrű hatása alatt állt. Amit mind a ketten nagyon jól kezeltek...

Eközben Nessa dühösen közeledett ahhoz a ház felé, ahol Angrod szállt meg. Sötét éjszaka volt, csak a hold fénye világította meg Lothlórient. A halandó, a ház teraszán ült, a falnak támaszkodva. Egyre csak a fehér Holdat bámulta, és most nagyon vágyott társaságra, leginkább Nessa szerelmére. Csend ült mindenütt.
A csendet Nessa nagy, és heves léptei törték meg. A tünde mérgesen jelent meg a halandó előtt.
- Hát itt vagy, te ostoba halandó?! - kiáltotta idegesen a lány. Angrod rá pillantott, csillogtak a szemei. Haját fújta az esti szellő... Nessa majdnem elolvadt tőle, de a benne lévő harag megállította.
- Mi van Angrod? Most miért nem mondasz semmit?! - kiáltott újra a tünde. Angrod felállt, odament hozzá, és megölelte. Nessa gyengéden, de ellökte magától.
- Azt hiszed, bedőlök ennek a trükknek?! Inkább válaszolj a kérdéseimre! Vagy... vagy talán megint egy nő vár bent a hálószobában?! - kérdezte szemrehányóan. A halandó visszaült a helyére, és egy nagyot sóhajtott.
- Miért vagy ilyen dühös Nessa? - kérdezte szelíden.
- Még kérdezed? - pampogott a lány. - Majdnem lefeküdtél a legjobb barátnőmmel!- mondta kissé akadozva.
- Figyelj Nessa... én nem akartalak megbántani... csak... csak éppen... - mondta lassan, és nyugodtan Angrod.
- Csak éppen mi?? - morgott a tünde.
- Soha nem akarok neked csalódást okozni... - felelte a halandó, és felállt. Odament Nessához, és megfogta a kezeit.
- Én... én beléd szerettem... - folytatta Angrod. Nessa szíve egyre hevesebben vert... és nagyon elcsodálkozott. Hiába... ő az a férfi, aki elrabolta a szívét.
- De... mit kerestél a barátnőm házában? - kérdezte már nyugodtabban, és elfordult. - Rosszul esett, hogy vele láttalak.
- Azért voltam vele... mert csiszolgatni kell a .......... - nagy csend - .........
- Mit? - kérdezte morogva Nessa.
- Csiszolgatni kell a ........ férfiasságom........ - Nessa teljesen elképedt, és újra ideges lett. "Ez érzelem nélkül folyik más nőkkel..."
A tünde gondolkodás nélkül pofon csapta a perverz halandót. Angrod felkiáltott.
- Egyszerűen elképesztő vagy! - mondta mérgesen.
-Igen? - állt fel Angrod. - Akkor te miért hagytad, hogy az a Haldir megcsókoljon?! - kiáltotta, és szembe állt a lánnyal.
- Mert... mert…
- Igen?!
- Haldirral eljegyeztek engem...
Angrod elhallgatott. Újra leült, és lesütötte a szemét.
- Nézd Angrod....
- Ne is folytasd. - vágott közbe a halandó. - Tudod... amikor az a tünde megcsókolt téged... -felsóhajtott- Már azt hittem, hogy megtaláltam az igazi szerelmet...
- Angrod én...
- Inkább ne mondj semmit. - vágott közbe megint az ember. - Tudod amikor először megláttalak Völgyzugolyban...már akkor beléd szerettem. Elvarázsoltál te, a szépséged, amint ott állsz a sárguló fák árnyékában...gyönyörű voltál... És mikor együtt töltöttünk egy kis időt... amikor először éreztem ajkaidnak ízét...
Már akkor tudtam, hogy veled szeretném leélni az életem. - mondta Angrod lesütött szemekkel. Nessa csak állt, és hallgatta a vallomást.
- De most, hogy tudom, hogy az álmom nem válik valóra... elégé fáj. Fáj, hogy nem lehetek melletted, és nem lehetsz az enyém.
Nessa lehajolt hozzá, és megcsókolta.
- De én soha nem is akartam hozzámenni Haldírhoz. És ezt neki is megmondtam, mert Téged szeretlek Gondor királya Angrod. - mondta halkan, és újra megcsókolta. Angrod nagyon meglepődött, de ezután nagyon boldog is volt. Egymás mellett, csókjaiba merülve töltötték az éjszakát.
Bár Angrod már a tünde selyemruhájának a pántját készült lehúzni, Nessa megfogta szerelme kezét.
- Ezzel még várjunk jó? - kérdezte halkan, és kedvesen, majd visszahúzta ruhája pántját, mely most karján lógott. Most még nem tudhatta, holnap este teljesen máshogy érez majd a férfi iránt.
- Ahogy akarod. - válaszolta a halandó, és újra megcsókolta álmai tündéjét.
A mondás, amit Lothlórienben tartanak, valóban igaz volt. Ez az a hely, ahol a párok egymásra találnak.