6. fejezet

Egy furcsa reggel

Másnap reggel minden pár egymás karjaiban ébredt. Boldogok voltak, beleszerettek egymásba. Mindenhol így volt, kivéve Éamanénál és Legolasnál. Ők nem voltak akaratuknál tegnap este, így csodálkozva ébredtek fel.
- Öhmm... - állt fel zavarban Éamané, és hátrasimította arcába lógó haját.
- Hát... - dadogott Legolas. Nem tudott mit mondani a lánynak, pedig sok mindent szeretett volna. Egy álomként emlékezett a tegnap éjszakára.
- Jól vagy? - kérdezte halkan Éamané.
- Egy kicsit... mint ha fájna a fejem... elég különöset álmodtam... - válaszolta Legolas, és egy kicsit elfordult.
- Én is...
Hirtelen Éamané Legolashoz fordult, és ugyanezt tette a tünde férfi is. Egymással szembe álltak, és egymás szemébe néztek.
- Lehet, hogy nem is volt álom? - szólalt meg Legolas. Végig a lány arcát figyelte.
- Szerintem.... a gyűrűm csinált valamit... valami különöset. - mondta Éamané, és lehajtotta a fejét, majd a szemeit.
- Te megbántad amit tettünk....? - kérdezte a lány.
Legolas a kezét a tünde arcára tette, és végigsimította.
- Nem bántam meg. - mondta, és megcsókolta Éamanét.

A hosszú csók után mind a ketten felkerekedtek, és elmentek Lothlórien nagytermébe, hogy a többiekkel találkozzanak. Nem találtak ott senkit. Legolas leült egy székre, Éamané pedig elment, hogy valami ennivalót szerezzen. Egy kis idő után valaki beballagott a terem nagykapuján. Óriási fény szűrődött be kintről, ezért csak egy sötét alakot lehetett látni. Az alak egyre jött beljebb, de amikor tett még egy lépést, megbotlott hosszú ruhája fodraiban, és a földre zuhant. Legolas rohant, hogy felsegítse. Amikor odaért, felismerte hogy ki az. Lúthien volt. Még elég gyenge volt, hogy menni tudjon.
- Jól vagy Lúthien? - kérdezte Legolas, és egy székhez vitte a lányt, hogy pihenhessen. Lúthien leült, Legolas pedig mellé.
- Köszönöm, hogy segítettél... egyébként igen, jól vagyok. - válaszolta kedvesen.
- Mikor tértél magadhoz? Aggódtam, hogy valami komoly bajod esik..
- Még késő éjszaka. Líndal... Líndal mellettem volt.
Legolas bólintott.
A kapu hirtelen újra kinyílt, és Líndal sétált be rajta. A másik ajtó, ahol Legolas és Éamané jött be, szintén kinyílt. Onnan Éamané érkezett. Megdöbbenten vették észre, hogy a két tünde milyen jól beszélget.
- Jó reggelt Éamané! - köszönt Lúthien.
Éamané szúrósan nézett rá.
- Neked is. - mondta, és leült távol tőlük.
- Jó reggelt Líndal! Örülök, hogy ott voltál Lúthien mellett, amikor magához tért! - kiáltotta mosolyogva Legolas.
Líndal is ugyanolyan képet vágott, amilyet Éamané.
- Én is. - válaszolta unottan Líndal, és leült Éamané mellé.
Legolas és Lúthien csak beszélgettek, Líndal és Éamané pedig egymásnak morgott.
- Nem hiszem el, hogy egyfolytában ezt csinálják! - pampogott Éamané.
- Az lehet, hogy egyszer fordul elő az életben, de egyet értek veled! - válaszolta Líndal.
- Nem veszik észre, hogy itt vagyunk?!
- És azt sem, hogy rosszul esik ez nekünk?! - mondta a féltünde. Éamané nagyon bólogatott.
- Na várjunk csak! - kiáltottak fel mindketten, és a székből előre dőltek.
- Te és Legolas? - kérdezte csodálkozva Líndal, és az ujját a tündére szegezte.
- Te és Lúthien? - kérdezte ugyanúgy Éamané, és ő is a féltündére mutatott.
- Igen.. Miért baj?! - feleltek egyszerre.
- Nem.... hogy tudsz egy olyan kétszínű, és hirtelen haragú lányt szeretni, mint Lúthien?! - tette fel a kérdést nagyzolva Éamané.
- És te hogy tudsz olyan nagyképű, és öntelt férfit szeretni, mint Legolas?! - vágott vissza Líndal.
- Nem érdemes veszekednünk. - mondta a tünde lány.
- Valamit mindig is fognak egymás iránt érezni... - sóhajtott a férfi.
- Bármit is tesznek, azt nem hagyhatjuk! - pampogott Éamané. Líndal magabiztosan bólintott. Mind a ketten elfordították a fejüket, és látták, amint Legolas megsimítja Lúthien arcát. Nagyon mérgesek lettek. Hirtelen Líndal felpattant a székről, és a két tünde elé állt.
- Legolas...- kezdte kedvesen. - Beszélhetnék veled egy percre?
- Persze. - mondta a tünde. Líndal elvonta egy sarokba, és a kedves arc, amit mutatott, mérgessé vált.
- Mi lenne, ha leszálnál Lúthienről?! És mi volt ez a kis "simogatás"? - morgott a féltünde.
- Egyszerűen csak megsimogattam az arcát. Mert boldog vagyok, hogy felépült. - válaszolta nyugodtan Legolas.
- Th... Na persze! - ciccent fel Líndal. - Csak hogy tudd:
1. Szeretem Lúthient
2. Ő is szeret engem
3. Nagyon megbánod, ha ki mersz kezdeni vele!
4. Többet ne merészelj így ránézni!
- Ez mind érthető?! - pampogott a féltünde.
- Aha. Jól érzed magad? Nem vagy lázas vagy valami... - kérdezte unottan a tünde, és Líndal homlokára tette a kezét.
- Úgy nézek én ki, mint aki beteg?! - rántotta le magáról a tünde kezét.
- Nem. Inkább úgy, mint aki megőrült.
Erre Líndal szeme méregben fortyogott.
- De az is lehet, hogy a gyűrű ébreszt benned féltékenységet. - gondolkozott Legolas.
- Nem! Nem a gyűrű! Felfogtad, amit mondtam?! - kérdezte egyre hangosabban.
- Persze... persze. - felelte a férfi, és teljesen elengedte a hosszúkás füle mellett. - Visszamehetnék Éamanéhoz?
- Igen... - válaszolta Líndal. Legolas elkezdett ballagni a többiek felé, amikor még a férfi odarohant hozzá, és megállította. - Még valami... törődj egy kicsit többet Éamanéval...
Legolas bólintott, és mind a ketten visszamentek a többiekhez. Közben megérkezett Angrod és Nessa is, de a zűrzavarban senki sem figyelt rájuk.

Eközben mindenki megérkezett. Közelgett az indulás ideje, de mindannyian még marattak volna egy kicsit, hogy szerelmükkel töltsék el az időt. Legolas újból elővette a térképet, és kiterítette egy asztalra.
- Most kell eldöntenünk, hogy merre menjünk! A további utunk szabályozza a gyűrű elpusztításának idejét. - mondta Legolas. - Azt javaslom, vágjunk át a közeli hegyvidéken, majd azt követően a Holt-lápon.
- A Holt-lápon? - kiáltott fel szörnyülködve Lúthien. - Azt beszélik, hogy az gonosz hely...
- Na mi van?! A bátor tünde harcos lány fél átmenni a Holt-lápon? Úgy látom nem elég jó neki... - szólt közbe nagyzolva Éamané.
- Éamané! - kiáltott rá Legolas.
- Bocsánat. - hallgatott el a lány.
- Nem erről van szó.... csak... ott veszítettem el a bátyámat.... - válaszolta halkan Lúthien.
Erre mindenki furcsán, de együtt érzően nézett.
- Ö... sajnálom. Nem volt szándékos. - mondta lehajtott fejjel Éamané. Lúthien odament hozzá, és a vállára tette a kezét.
- Semmi baj. Nem tudhattad. De biztos nagyon utálhatsz engem... hogy ilyeneket mondasz.
Éamané nagyon zavarban volt.
- Hát... nem lehetek senkinek a kedvence nem igaz? Mindenkinek meg van a véleménye. -felelte Lúthien, és leült egy székre, mert ez a dolog igen feltépte a régi sebeket. Éamané nagyon sajnálta, amit mondott. Úgy gondolta, hogy félreismerte a lányt.
Pár percnyi csend után Líndal megszólalt:
- Öhm.. - krákogott - Valahogy nem lehetne ezt az utat kikerülni?
- Nem valószínű. -válaszolt Legolas.- Nincsen más út.
- És mi van a kicsit bonyolultabb utakkal? - kérdezte Angrod. Ettől a felszólalásától mindenki rá nézett. A halandó az első pillanatban elmosolyogta magát.
- Egy közönséges halandó. Jellemző. - szólalt meg lenézően Éamané. Erre mindenki mérgesen nézett rá.
- Ezt ki is mondtam? Hoppá.
- Szóval.... - kezdte Angrod, és odasétált közel a térképhez. - Mi lenne, ha a Fangorn erdőben rövidítenénk le az utat...
- Az nem jó! - tette hozzá a véleményét Líndal.
- Mi van?! Neked is meghalt ott egy rokonod?! - kérdezte undokan Éamané. Mindenki rá nézett. A legmérgesebben Lúthien.
- Ezt megint ki mondtam?! Hoppá. - mosolyodott el a tünde lány.
- Na, térjünk vissza az utitervhez! - szólalt meg Nessa, és Líndal felé fordult. - Mire gondoltál?
- Mordor Fekete-kapujához vesszük az irányt, igaz? - kérdezte Líndal.
- Igen... - mondta Legolas.
- És nem akarunk átmenni a mocsáron, se az erdőn!
- Jól van mondd már! - kiáltotta Éamané.
- A megoldás: a hegyek! - mondta boldogan Líndal.
- Mi? - kérdezte Angrod.
- Eregion! - kiáltott fel Lúthien. - Ez ragyogó ötlet! A hegyekben, Eregionon át lerövidíthetjük az utat, és Rohan Kapujánál fogunk lemenni, egy ösvényen.
- De mi van a nagy hideggel? Eregion nagyon magasan van! - mondta aggódva Nessa.
- Nyugodj meg Nessa! - szólalt meg Angrod. - Majd én ott leszek, hogy felmelegítselek!
- Ez nem vicc Angrod! - jelentette ki Éamané.
- Végül is.... persze! Miért nem jutott eddig eszembe?! - kiáltott fel Nessa. - Innen vihetünk jó meleg ruhákat! Semmi más dolgunk nincs, mint hogy feljussunk Eregionig!
- Rendben! Nessa, hozass mindenkinek meleg ruhát, ti pedig készülődjetek! - adta ki a feladatot Legolas. Nessa bólintott, majd a többiek is.

- Mindjárt jövök!- mondta a lány.

- Elkísérjelek?- kérdezte Angrod.

- Nem kell. Köszönöm. Sietek.- azzal elsietett.
- És onnan?- kérdezte Líndal.
- Az még messze van, de onnan a Vas-folyón keresztül eljuthatunk a Fehér-hegységig, és annak lábánál eljuthatunk Minas Tirithig.- felelte Legolas.
A többiek bólintottak.

Legolas odament az ücsörgő Lúthienhez.
- Jól vagy? El tudsz jönni velünk az útra? - kérdezte kedvesen. (Líndal máris nagyon féltékeny volt)
- Nem tudom... elég gyenge vagyok még...
- Miért nem szólsz a sasoknak? - szólalt meg Éamané. Mindenki elég furcsán nézett rá.
- Most mi az? Lúthien! A ti királyságotok címerén állnak a sasok. Nem igaz?
- De így van. - válaszolt a lány.
- Apám említette, hogy ha baj volt, ti mindig segítségül hívtátok őket! Sőt, még tenyésztitek is őket.
- Csak egy-kettő áll a királyság szolgálatában, amit tenyésztünk. A többi magától jön segíteni. Megérzik, hogy bajban vagyunk, és a segítségünkre sietnek. Ők jó barátaink.
- És most nem tudnál hívni egy-kettőt?
- Nem. Havazás idején nehéz repülniük. Nem tehetem kockára az életüket. - mondta a lány.
- Már pedig téged nem hagyunk itt! Velünk fogsz jönni! Akár az ölemben, vagy a hátamon is viszlek! - kiáltotta hősiesen Líndal.
- Köszönöm. - mondta kedvesen Lúthien, és a férfira nézett. Nem csak ridegen nézett rá, hanem szerelmesen. A tekintetében is érzelmek ültek.
Angrod csak ült, és hallgatta a beszélgetést. Nem nagyon figyelt a dolgokra. Egyre csak a tegnap este, és Nessa járt a fejében.
" Ha nem tarthatom a karjaimban mindig, akkor nem tudok odafigyelni a küldetésre. " - gondolta. Éamané is csak ült, és nézte amint álmai lovagja, csak rendezkedik, és beszél, és ahogy mozog. Teljesen belemerült a férfi bámulásába, amikor hirtelen vadul kinyitódott az ajtó. Félelmetes alak tört be rajta. Arcát nem lehetett felismerni, csak tünde ruházatát. Arca teljesen eltorzult. Szemei hatalmas vörösek lettek, rendes fogai helyén penge éles fogak sorakoztak. Elővett egy kardot, aminek nyelén egy démon volt látható. Hangja is egy démonéhoz hasonlított.
- Ide a gyűrűt! - kiáltotta mérgesen, és Éamané felé csapott a kardjával. A tünde még idejében ugrott el előle.
Éamané egy cseppet sem ijedt meg a szörnytől. (Azért egy kicsit megijedt, de ezt nem mutatta, mert imponálni akart Legolasnak, hogy nem egy gyenge tünde, akit mindig meg kell védeni). Így hát előkapta Galmdringot, és felkiáltott:
- Azt ugyan lesheted! Miért akarod a gyűrűt? Hogy széppé válj?! - kérdezte pimaszul a lány, és felnevetett. A bestia egyre csak csapkodott Éamané felé, míg nem felemelte a karját, és körmei hatalmasak lettek. Megint lecsapott a tünde felé, aki egy hátra szaltóval tért ki a karmok útjából. A többiek csak ámultak Éamané ügyességén.
- Na mi van?! Nem bírsz eltalálni?
- Szerintem, nem kellene így kötözködnöd vele. - mondta nyugodtan Líndal.
A szörny ugyan úgy csapott le, mint az imént, és a tünde válaszul megsebesítette a karját, egy hatalmas csapással.
- Nem?! - kiáltott fel, és a többiekhez fordult. - Ez csak egy béna szörny, vagy akármi... - mondta olyan, nem törődöm formával Éamané, amikor hirtelen megjelent mögötte a lény, és éppen készült lecsapni rá.
- Vigyázz Éamané! - kiáltotta Legolas, és a lány elé ugrott, így őt érje a támadás. Legolas a földre esett fájdalmában. Éamané a harccal nem törődve sietett szerelme segítségére.
- Na ebből elég! - állt fel Líndal, és előhúzta varázskardját. - Most meghalsz!
- Ne Líndal! Hiszen ő Haldir! - kiáltotta Angrod.
Haldir felfigyelt a neve hallatára, és arca egy kicsit visszaváltozott. Hangja is újra egy tündéhez kezdett hasonlítani.
- Angrod... - suttogta. - Te átkozott! Miattad nem jön hozzám Nessa! - kiáltotta Haldir, és nekiesett a halandónak. Mind a ketten a földre zuhantak. Haldir megragadta a nyakát, és folytogatni kezdte. Angrod próbálta elővenni a kardját, de a tünde kiütötte a kezéből. Nem tudta lerázni magáról a szörnnyé vált tündét.
- Segítek Angrod! - kiáltotta oda Líndal, és felemelte a kardját.
- Nem kell! - válaszolta megcsuklott hangon.
- Miért nem?! Mindjárt meghalsz!
- Nem akarom, hogy megint a fejem mellet menjen el a kardod! - kiáltotta Angrod, és egy hirtelen mozdulattal megfordította a tündét. Most ő volt "felül". Csak győzött levegő után kapkodni. Haldir erőt vett magán, és újra megragadta a halandó torkát. A felállás megint megfordult. Angrod egyre csak fulladozott, és nehezen vette a levegőt. Haldir csak szorította a nyakát, amikor hirtelen megtorpant. Kezei elengedték az ember nyakát, és rá esett. Amint eldőlt, megpillantották azt a dolgot, ami megállította. Egy kés volt a hátában. Mindannyian figyeltek, hogy a tőr kitől származik, amikor észrevették Lúthient "dobó" helyzetben.
Angrod kikászálódott Haldir alól, és egyfolytában levegő után kapkodott. Líndal lehajolt a tündéhez, és kihúzta a hátából a kést. Megfordította, és a földre fektette. Ez idő alatt már visszaváltozott. Halálos csend uralkodott. Csak Haldir kétségbeesett jajgatási hallatszódtak.
Nessa lassú léptekkel vonult be a terembe, és egy nagy kosár volt a kezében, amiben ruhák voltak. Amint körülnézett, a kosár kiesett a kezéből. Elkezdett rohanni Angrod, és Haldir felé. Persze a halandó azt hitte, hogy hozzá siet, de tévedett...
- Nyugodj meg Nessa, semmi bajom. - mondta Angrod, mikor Nessa odaért.
- Haldir! - kiáltotta.
- Mi? - csodálkozott a halandó, mert a szemeit is becsukta, hogy amikor a lány megölelné, akkor megcsókolja. Így hát csalódottan ült vissza a földre.
- Mi történt itt? - kérdezte kétségbeesve a lány. Mindenki hallgatott. - Azonnal mondja el valaki, hogy mi történt!
- Haldir szörnyeteggé vált... - kezdte Líndal. - Megtámadta Éamanét a gyűrű miatt.
- Ejtettem rajta egy kis sérülést, de aztán meg akart ölni... Legolas mentett meg. Ő a támadás elé ugrott. - folytatta Éamané, Legolasra nézve.
- Ezek után Angrod azt mondta Líndalnak, hogy ne ölje meg... mert ő felismerte ki is valójában. - mondta Legolas.
- Aztán nekem támadt. Majdnem megölt, mert elvettelek tőle... aztán... - folytatta tovább Angrod.
- Aztán beledobtam egy tőrt a hátába, mert majdnem megölte Angrodot. - fejezte be Lúthien, és vakmerően felállt. Nessa először mérgesen, majd komolyan nézett rá.
- Meg tudod gyógyítani? - kérdezte komoran a tünde.
- Hát...
- Lúthien. Te vagy a legjobb gyógyító akit ismerek. Mentsd meg Haldirt! – mondta.
- Hívok segítséget.- majd kirohant a teremből.

Angrod utána akart menni, de Líndal megállította.
- Hagyd!
Angrod bólintott, és leült Líndallal együtt. Lúthien odament a tündéhez, akiben már alig volt élet, amikor elővette a port, amit Angrod gyógyításához használt. Kitisztította a sebet, és rászórta lassan a port, közben varázsigét mondott.

Nemsokára visszaért Nessa két másik tündével együtt, akik egy szobába vitték az ájult tündét. Angrod és Líndal is velük tartottak.

- Már csak egy kis pihenés kell neki... - adta ki az utasítást Lúthien, és Legolashoz igyekezett. Éamané ott ült mellette, és csak nyugtatta, simogatta szerelmét.
- Jól van Éamané... Most engedj ide, hogy megtisztítsam a sebét. - mondta a lány.
- Itt maradok mellette.
- Nem. Inkább pihend ki magad! Ma már úgy sem fogunk elindulni. És... ha a gyűrű ilyen gonosz tettekre képes, akkor...
- Értem mit akarsz mondani. - állt fel Éamané, és az ajtó felé ballagott. Még mielőtt kiment volna, visszapillantott.
- Vigyázz rá. - mondta, és kiment.
A teremben csak Lúthien és Legolas maradt. A férfi akkor tért magához, amikor a lány a sebét tisztította.
- Hol... hol van Éamané? - kérdezte aggódva. - Nem esett semmi baja?
- Nem. Elküldtem, hogy pihenjen... egész végig melletted volt...
- Tényleg?
- Igen. Te nagyon hősiesen viselkedtél...
- Éamané miatt tettem. Ha nem ugrom elé, akkor megsérül...- válaszolta Legolas.
- Szereted?
- Sok érzelem fűz hozzá... Csak, tudod, hogy van ez...
- Ez most kicsit csípni fog. - figyelmeztette a férfit Lúthien, és elővett egy dobozt. - Ebben egy gyógynövény keverék van... magam készítettem. Minden bizonnyal a szörny Haldirnak, aki megsebesített, mérgező karmai voltak. Ez a kenőcs megtisztítja a tested a méregtől... De mit is akartál mondani?
- Semmit. Lényegtelen. Nagyon köszönöm amit teszel... - mondta, és egy kicsit felszisszent, mert Lúthien rákente a krémet a sebére.
- Persze, hogy megteszem! - mondta a lány, és elővette a port, majd lassan rászórta a sebre.
- Emlékszel még, amikor mi ketten...
- Igen. - válaszolt gyorsan Lúthien.
- Lindonban ismertelek meg. Amikor megsebesültem, akkor ti voltatok a legközelebb... akkor is te gyógyítottál meg...
- Jaj Legolas... mikor volt az... 100 vagy 200 éve?
- De akkor is gyönyörű voltál. Aznap beléd szerettem, amikor találkoztunk.
- Az volt az első, és utolsó találkozásunk. Meg most... újra együtt vagyunk a szövetségben. - Lúthien most nem volt zavarban. Legolassal mindig is simán beszélt.
- És az, az éjszaka, amit együtt töltöttünk? - mondta halkan Legolas, és felült. - Hát.... igen tudom.... akkor én is szerettelek, de most... most Líndalt szeretem. Az idők változnak. - Igen. Az évek csak teltek, és azóta nem láttalak többé. Azt hittem, hogy soha többé nem talál meg a szerelem, de megismertem Éamanét, és ez az elképzelésem megváltozott. De így most furcsa... hogy újra találkoztam veled. Nehéz más férfi karjaiban látnom... mert ez az érzés még nem teljesen múlt el. - mondta halkan Legolas, és egyre közelebb hajolt a lányhoz. Már majdnem megcsókolta, amikor hirtelen kinyílt az ajtó, és Angrod lépett be.
- Lúthien gyere, mert Haldirnak valami baja.... - szólalt meg a halandó, és körülnézett. - Talán... megzavartam, valamit?
- Igen, tulajdonképpen beszél...
- Nem! - ugrott fel Lúthien. - Nem zavartál meg semmit! Na mondd csak... mi történt Haldirral? - ment ki szélsebesen Lúthien, magával rángatva Angrodot.
Legolas egyedül maradt a szobában. Felöltözött, mert a sebe teljesen begyógyult. Belátta, hogy Lúthien már egy új fejezetet kezdett az életében, amiben neki nincs helye. Túllépett a régi időkön, és megtalálta az új, és örök szerelmet. Neki is így kell tennie. Lezárta magában a régi időket, a régi szerelmet, és ő is megnyitotta maga előtt az új fejezetet, ami a Gyűrő elpusztításáról, és Éamané szerelméről szólt.